Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: április, 2017

Szerzemények (9.)

Kép
Néhány bejegyzéssel ezelőtt említettem, hogy törekszem a termékeim felélésére, és nem minél többet beszerezni. Jelenleg ez egy bukott terv volt részemről, de mostantól kezdve tényleg csak erre fogok törekedni, és távolról elkerülni a drogériákat,illetve nem elcsábulni az esetleges akciók esetén sem. A Rossmann -ban 350 forintra akciózták a Rimmel régi kiadású Oh My Gloss! szájfényeit, és a már meglévők mellé választottam magamnak egy másik barackos árnyalatot,mégpedig a 600- Just Peachy -t. A 400-Pretty in Pink ből már van kettő, és az elsőhöz hasonlóan a harmadikat is kaptam, úgyhogy szerintem teljesen betáraztam elég sok időre ezen termékekből. Az Essence We are trendkiadás egy darabja, az  amazing - krémes szemhéjpúder toll be my highlight! árnyalatban került hozzám, ugyanis a Müllerben a kiadás minden darabját leakciózták, és szinte már csak ez maradt, és úgy is törekszem a szemre irányuló termékekre jobban összpontosítani, így 349 forintért nem tudtam ott ha...

4. teszt - Playboy Play it Pin Up 2 parfüm

Kép
Korábban említettem, hogy végre valahára sikerült találnom egy Playboy- Play it Pin Up  parfümöt rengeteg keresgélés után. Eddig csak Notino- n láttam, de látatlanban nem mertem megrendelni, pedig többször a kosaramba is raktam már, viszont mindig kikerült onnan. Már teljesen feladtam,hogy valaha alkalmam nyílik kipróbálni, és tessék.  Örültem, mikor a  Magnetic  polcán szembejött velem, ráadásul az utolsó darab volt belőle a polcon.. Éppen rám várt :)  Általánosságban szeretem a Playboy illatait, csak a tartósságukkal nem vagyok teljesen megelégedve, de ár-érték arányban persze tökéletesen megfelel. Ha rövidebb elintéznivalóm van, a legtöbb esetben  a nyuszis márka termékeit fújom magamra, kivétel nélkül mind általam kedvelt illatjegyekből állnak össze. Egy szó mint száz, az összes termékük, amit kipróbáltam hozta az elvárt minőséget, és ez esetben sem volt másképp,sőt.. Ezzel a design-al engem teljes mértékben megnyertek már évekkel ez...

Pécsi bevásárlás, avagy ami kimaradt a Glamour-on. || szerzemények (8)

Kép
Már az egyik Glamour -os bejegyzésemben írtam, hogy csak azokat az üzleteket látogattam meg akkor, ahová kupon volt, majd menekültem a helyszínről, bár alapból igyekeztem olyan időpontban vásárolni menni, amikor a legkevésbé nagy a tömeg. Mikor visszamentem rá egy hétre Pécsre néhány napra, nem is volt kérdés, hogy megcélzom a Bershka -t, hiszen a tavaszi kollekciómból nem hiányozhat innen néhány dolog. A terv egy-két darab felső és egy táska volt, azért ezt egy kicsit sikerült túlteljesítenem. Pont az előtte lévő napokban leszakadt a sötétkék széldzsekim zsebének cipzárja, amiért nagyon szomorú voltam, és persze úgy is hordható lenne, szerintem hülyén néz ki. Tervezem elvinni varrónőhöz, hogy megjavítsa, de pont jött a húsvét, meg amúgy is idő amíg megcsinálja.. Ez járult hozzá ahhoz, hogy most vásároljak egy ugyan olyant, pinkben. Ennek kicsit közelebb áll hozzám a színe, de a másikat is nagyon szeret(t)em.  Táskát a Parfois -ban akartam venni, de ott vagy túl kicsi, va...

Elfogytak! (2.)

Kép
Ez most csak egy kisebb "elfogytak bejegyzésre" sikerül, ugyanis a képen látható termékek az albérletemben használódtak el, és mivel a közeljövőben még nem töltök hosszabb időt ott, ezért úgy gondoltam,hogy nem várom meg amikor már igen. Police-To Be The Queen: Ez a parfüm az abszolút kedvencem, mindig van belőle tartalék. A virágos-gyümölcsös illatcsaládba tartozik, és kifejezetten tartós az illata, elég belőle néhány fújás, és egész nap érződik. Nem feltétlenül minden hétköznapi fújkálásra való szerintem. Én heti néhányszor használtam, így a  40ml  hónapokon át kitartott. Nem egy kifejezetten olcsó termék, alapáron 9000 forint közül mozog, de Glamour-kuponnal féláron beszerezhető, olyankor megéri beruházni rá, bár erre már késő. Véleményem szerint megéri az árát az illata és a tartóssága miatt is, de engem még az üvege is meggyőz. Már meg is van az utánpótlás. H&M lip balm: Limitált kiadású termék volt, bár valamiféle ajakbalzsamot biztos most is árulnak, és ...

Halálos iramban 8. - Az első filmes bejegyzés

Kép
Őszintén megvallva nem követtem indulásától a filmet, ám mióta bekapcsolódtam többször megnéztem az első néhányat, és nagyon szeretem magát a történetét. Amikor megtudtam,hogy mikortól játsszák a moziban, nem volt kérdés, hogy az első napokban ott a helyem. Paul Walker, azaz Brian volt a nagy kedvencem, de Dom és Letty karakterét is nagyon kedvelem, éppen ezért az előzetes olvasása után nem nagy kedvem volt ehhez a részhez. Kimondottan rossznak tartottam az ötletet, hogy Vin Diesel-nek, azaz Domnak a "családja" ellen kell fordulnia, hiszen eddig éppen ez volt a legfontosabb számára mind a 7 részben. ( Talán ezért is volt nagy ötlet ekkora fordulatot hozni a filmben, már elismerem.. ) Gondoltam, hogy csak valami nagy dolog késztetheti erre, de akkor is szíven ütött, és elképzelni nem tudtam, mi lehet a magyarázat. Szavakba nem tudom önteni, mit gondolok kettejük kapcsolatáról, de imádom őket együtt, az biztos. Elég sok ideig még a háttérképem is egy közös képük...

3. teszt - treaclemoon, that vanilla moment testápoló

Kép
A Müllerben találtam rá néhány hónapja, egy másik terméket keresve. Nagyon aranyosnak tartom a kialakítását, a 60 ml-es mérete pedig tökéletesen alkalmas arra, hogy néhány nap távollét során se maradjak testápoló nélkül. A vaníliás illatával és a méretével azonnal meggyőzött arról,hogy velem kell jönnie. A kipróbálása egészen a mai napig váratott magára, ugyanis sajnos egy kicsit időhiányban szenvedek. Közelednek a vizsgák, a nyakamban van egy szaknyelvi vizsga is, illetve mint már említettem gyakorlaton vagyok, így sajnos kicsit csúsznak a bejegyzések. (Bocsi érte, igyekszem utolérni magam!) De térjünk vissza a termékre..A hátulján található feliratból megtudtam,hogy állatkísérletek nélkül készült, én pedig erősen támogatom ezt, és igyekszem olyan termékeket is vásárolni, amik kísérletektől mentesek, vagy természetes alapanyagból vannak. Sajnos kikerülhetetlen, hogy sok olyan gyártótól is vásároljak, aki állatokon tesztel, de minden erőmmel azon leszek, hogy több olyan dolog ke...

Gondolataim a Joy-napokról

Kép
Bár előnyben részesítem a Glamour-napokat a Joy-napokkal  szemben, azért minden évben ellátogatok oda is. Úgy gondolom, hogy kimaxoltam a Glamourt,  többnyire mindent beszereztem amire szükségem van, de néhány új sminkterméknek, vagy ruhadarabnak, esetleg testápolási készítményeknek mindig jut még egy kis hely. Nem tudom ti is észrevettétek-e, de egy kicsit megváltoztak (az engem érintő) kedvezmények mindkét újságban. Az előbbi esetében csak hogy hozzak néhány példát, a Rossmanos sminkkuponok kedvezménye csökkent, illetve a Garnier  50% csak micellás vízre szólt, de csak hogy jót is említsek a Butlers  kupon már nem megszabott vásárlási érték fölé szólt. A Joy- os kedvezmények jelentős többségben megegyeznek az előbbi shoppingünnepével, ám jóval kevesebb a ruhák kedvezményes vásárlására jogosító szelvény. Számomra ez nem nagy probléma, legalább nem költök túl sokat (remélem) ezen a napon, hiszen csak a Tally Weijlbe  esetleg a Parfoisba  látogatok majd e...

Glamour-napok, az utolsó 2 nap. || szerzeményeim (7.)

Kép
Szombat reggelre már úgy gondoltam, hogy éppen eleget költöttem,így már minimál projektben futok még egy kisebb kört. Arra az elhatározásra jutottam,hogy még egy utolsó (legalábbis azt hittem) DM túra nem maradhat ki, így a birtokomban maradt kuponokkal út közben még egyszer benéztem. A Maybelline  Lash Sensational Lash Multiplying Black szempillaspirálról  már sok jót hallottam, de eddig nem volt alkalmam kipróbálni, így "nálamúgyismindenszempillaspirálelfogy" alapon vettem belőle egyet, illetve ugyanezen az elven vettem egy She fekete szemceruzá t is.Az Astor Soft Sensation Soft Camelia -t (102-es árnyalat) ,és a Rimmel Lasting Finish by Kate 36 -os árnyalatát is magaménak tudhatom már. Imádom a világos rózsaszín rúzsokat, és mindkettő esetében akciós árból jött le a kedvezmény, így nagyon megérte elhozni őket. A Libri könyvesboltba a barátom ment el helyettem,és elhozta nekem az Egy kutya négy élete című könyvet, amiről a film megjelenése előtt nem t...

Glamour-napi szerzemények harmadik felvonás (6.)

Kép
A pénteki napot a pécsi Árkádban töltöttem, főként a ruhatáram felfrissítésével. Bár ezen a napon a drogériákat terveztem elkerülni, azért nem teljesen sikerült. A DM -ben kezdtem a napot, a barátom anyukájának mentem Palette hajfestéket  venni, mégpedig a szikrázó nugát  változatból jött velem 3 darab. Ha már ott voltam nem hagyhattam ki az Elseve Extraordinary Clay  sampon kisebb változatát sem, ugyanis az albérletemben éppen nincs samponom, így lesz egy ide is-oda is.  Profi voltam, meg tudtam állni, hogy ezen kívül semmi mást ne hozzak pluszban. A Rossmann ba is benéztem, mert az itthoniban nem kapható szinte semmilyen Rival de Loop termék, de a polc előtt állva arra a következtetésre jutottam, hogy bőven elég sminkterméket szereztem be, úgyhogy a parfümök felé vettem az irányt.Itt már eléggé le voltak fosztva a kuponos termékek, de nem terveztem választani közülük, csupán a kínálatot akartam megnézni. Említettem már, hogy mennyire foglalkoztattak a Playb...

Glamour-napi szerzeményeim második felvonás. (5.)

Kép
Mivel hozzám csapódott egy második kuponos újság is, ezért úgy döntöttem, hogy ellátogatok még egyszer a DM-be, és egyszer élünk, meg majd következő alkalomig kitart alapon megvásároltam az általam kiszemelt további termékeket. Így vittem haza még egy Rexona Maximum Protection izzadásgátló stiftet ,  Clean Scent változatban, egy Elseve Arginine Resist hajerősítő sampon t, illetve egy Gliss Kur kétfázisú hajápoló spray -t. Természetesen az újdonsült sminkkuponjaimat sem hagyhattam felhasználatlanul, ezért ismét válogattam az állványokon. Ezúttal egy She szemhéjtus ,a  Max Factor 2000 Calorie szempillaspirál ,és egy  Maybelline Color Sensational Pink Pop fantázianevű, 900-as árnyalatú rúzs  került a kosaramba. A Dove  kuponok mind megvoltak még, és tetszik az új go fresh kollekció,ezen belül a gránátalmás illat áll hozzám a leginkább közel, ezért mellette döntöttem. A  kókusz  illatú  krémtusfürdőbe  pedig beleszagoltam, és egyből szere...

Glamour-napi szerzeményeim első felvonás. (4.)

Kép
Úgy gondoltam, hogy nem állok le a bloggal, és minden nap végén bemutatom nektek, mi került a kosaramba, ám annyira elfáradtam nap végére, hogy sajnos kimaradtak a beszámolók, de ami késik nem múlik. Első nap (helyesbítve a 0.) reggelén már nagyon izgatott voltam, alig vártam, hogy belépjek az üzletekbe, és beszerezzem a listámon található termékeket. Mivel a munkaidőm fél 9-kor kezdődik, a mellette található Rossmann pedig 8-kor nyit, adta magát a lehetőség, hogy egy gyors kört fussak. Valóban villám sebességgel végeztem, 8:15-kor már el is költöttem 7585 forintot. Került a kosaramba két Fa dezodor , az egyik a Fresh & Dry  Green tea  a másik pedig a Soft & Control Care , darabja 389 forintba került a 35%-os kuponnal. Mivel anyukám hős eladóként végig dolgozza a shoppingünnepet, így a Glade discreet Japán kert illatát megvásároltam neki az elektronikus illatosítójába,otthonra pedig vettem egy Domestos Power 5-öt a lime -os változatban. Hosszas gondolkodás ut...

Teszt (2.) - Avon Color Trend szemceruza

Kép
Ezt a szemceruzát még jóval a blog gondolata előtt vásároltam. Nem igazán szoktam az Avon ból ilyen termékeket rendelni,jellemzően inkább testápolókat, rúzsokat, szájfényeket és szempillaspirálokat vásárolok tőlük. Nagyon olcsón jutottam hozzá, úgy voltam vele, hogy miért ne, hiszen rengeteget elfogyasztok tusból és ceruzából is. Valamiféle akció lévén 300 forint körül volt az ára, de utólag már azt kell,hogy mondjam, hogy ez is sok volt érte. Amikor kibontottam,láttam, hogy szép erőteljes fekete a hegye, így bizakodó voltam, nem gondoltam, hogy ez a szép fekete szín a semmivé lesz. Körülbelül 10 percig próbálkoztam vele, de szinte semmi nem látszott,olyan volt, mintha rajtam sem lenne. Egy nagyon világos szürke árnyalat volt mindössze, ami inkább egy lekopott szemceruza maradványának tűnt. Képet sem mellékelek,hogy nézett ki,mert nincs miről. Összességében nekem csalódás volt, de ha jól tudom már nem is forgalmazzák, így remélhetőleg ti már nem találkoztok vele. :)  Ala...

Beszereztem! (3)

Kép
Míg én szorgosan gyűjtögettem a pontokat az új dm-ben csütörtökön, anyukám gyorsabb volt, és egy másik üzletben megszerezte nekem a Rimmel-Rain Rain Go Away szettet. Nagyon örülök ennek a lehetőségnek, mert neszeszerből sosem elég, és ez egy elég stramm darabnak tűnik. Egy Rimmel  OH MY GLOSS! 160- as árnyalatú szájfény, és egy  Rimmel-60sec by Rita Ora 498- as árnyalatú körömlakk volt a csomagban.A termékeket nem próbáltam soha (ezeket az árnyalatokat), és a Rimmel szájfényeit szeretni szoktam, meg a körömlakkjukkal sem volt soha problémám (bár már egy ideje műkörmöm van, így ezt csak a lábamon fogom használni),így nagy reményeket fűzök hozzájuk. A barátnőm szintén vásárolt egy szettet, de nincs szüksége a szájfényre, így a  400- as árnyalatú OH MY GLOSS -t is magaménak tudhatom.  Reggel munka előtt benéztem én is, főként azért, mert már nagyon várom az  Essence  új  Life is a festival  limitált kiadású termékeit. Információim szerint ápr...

Elfogyasztottam. (1)

Kép
Pont a közelmúltban fogytam ki néhány termékből,így arra gondoltam, hogy megosztok veletek néhány dolgot, amit a közel/távol múltban használtam, hogy lássátok, mi az ami nagyjából az én stílusom, de mint mondtam, szeretek kísérletezni is. A bejegyzést túlnyomó részt parfümök uralják, ugyanis a sminktermékek maradványait mindig kidobtam, nem gondoltam,hogy valamire még jó lenne.Innentől ez máshogy lesz, bár lehet addig volt jobb,míg nem láttam át mennyit fogyasztok..:D Christina Aguilera-Red Sin parfüm: A virágos-gyümölcsös illatcsaládhoz tartozik, nagyon finom és intenzív az illata. Egy-két fújás is nagyon hosszantartó belőle. Ajándékba kaptam a 15milis változatot, minden fújását imádtam. 10/9 Cuba Heartbroaker parfüm:  Szintén a virágos-gyümölcsös illatcsalád tagja.  Kicsit egzotikusabb az előzőnél, és kevésbé tartós, de pár órán át elég intenzív az illata. Szintén ajándékba kaptam,de jó választásnak tartom.Ahhoz képest hogy huzamosabb ideig minden nap használtam, e...

Beszereztem! (2)

Kép
Csak ismételni tudom önmagam, ugyanis tényleg nem terveztem semmit venni jövő szerda előtt, de a sors közbeszólt. Meglátogattam a Magnetic üzletet, ahol bár olcsóbban árulnak tusfürdőket, dezodorokat, stb., mint máshol, de általában nem szoktam itt vásárolni belőlük, ugyanis kicsi a választék. A szerdai nap egy kivételes alkalom volt. Nagyon régóta tervezek Playboy Pin Up parfümöt venni, de eddig még sehol nem találkoztam vele, rendelni pedig nem akartam,mert nem ismertem az illatot. Tényleg a sors akarta,hogy rátaláljak, mert nem nagyon járok ebbe a boltba, és mégis arra vettem az irányt. A polcon pedig megpillantottam az ominózus parfümöt 1500(!!) forintért, pont, mint amennyi a shoppingünnep alatt lesz. Nem tudtam ott hagyni.Persze utólag már rájöttem, hogy megrendelhettem volna, nagyon különleges illata van. Illatjegyei: körte, grapefruit, mák akkord, Pina Colada, narancsvirág, eper, vanília, cédrus és pézsma. Alapvetően szeretem a Playboy parfümöket, még nem találkoztam köztük...

Beszereztem! (1.)

Kép
A kis városban, ahol élek felújítottak egy dm üzletet, és egy elég sokoldalú programsorozatot állítottak össze az újra nyitás napjára.Gyakorlati szemeszterem van az egyetemen, így itthon vagyok a hét minden napján,és a bolt közelében volt a napi feladat, így nem tudtam megállni,hogy az odaúton benézzek. Eleinte csak a Balea-Marshmallow tusfürdőjét akartam megvenni, mert gondolom már nem forgalmazzák túl sokáig, és nem akartam róla lecsúszni,meg amúgy is csak 349 forintba kerül. Miközben ott töltöttem az időm megtudtam, hogy ötszörözik a pontokat. Ez már alapból egy jó lehetőség a vásárlásra, de ha ez nem lenne elég, még megláttam az aznaptól 75pontért forgalmazott Rimmel szetteket, amihez természetesen az én kártyámon nem volt elég pont,és egyértelműen kihagyhatatlan ajánlatnak tűnt,ráadásul csak a készlet erejéig tart,így sürgős volt a pontgyűjtés.Ha már itt tartunk, 4000forint vásárlás felett szerencsekerekezni is lehetett. :) A barátom alapból meg akarta venni az Antonio Ba...

Teszt (1.) - Miss Sporty, Really Me!

Kép
Első tesztem alanyául a Miss Sporty Really Me! kollekciójának egy darabját választottam. Az összeállításból először a  002 -es árnyalatú,a Really Pink ajakbalzsam  jött velem haza. Igyekszem a legtöbb limitált kiadású szettből beszerezni egy-egy terméket, és egy kis mérlegelés után mellette döntöttem.   Ahogy az előző bejegyzésemben említettem, nagyon szeretem a rózsaszínes árnyalatokat szájra használni, ezt most ezzel a termékkel is megerősítem. Először a csomagolása keltette fel az érdeklődésem, szerintem nagyon el lett találva. Közel állnak hozzám a cukorkaszínek, és a minta is a maga kedves és szép egyszerűségével hamar a Miss Sporty állvány felé vonzotta a tekintetem.Nagyon praktikus,hogy nagy részben átlátszó, így a pontos színére is enged rálátást, illetve használat során folyamatosan lehet látni,hogy még mennyi van benne. A filmekben és reklámokban szereplő hölgyek már a felkeléskor tökéletesek, erre hajazott a Miss Sporty is ezen termékek megalkotásakor....

Néhány gondolatom a blogolásról..

Régen is voltak kezdetleges próbálkozásaim a blogolással, ám egyrészt nem tartottak túl sokáig, másrészt soha nem mertem senkinek megmutatni. Nagyon szívesen  olvasgattam eddig is mások oldalait, de sosem volt bátorságom komolyan nekiállni egynek, nem tartottam magam késznek rá. Most azonban úgy gondolom,hogy megértem a feladatra, és nagyon szívesen megosztom veletek a véleményemet/tapasztalataimat egyes termékekről,hátha tudok vele segíteni. Egyenlőre elég sokoldalúnak mondanám az érdeklődésem, de a készleteim legnagyobb részét rózsaszínes árnyalatú rúzsok/szájfények, fekete szemhéjtusok, szempillaspirálok és nude paletták teszik ki. Igyekszem sok mindennel kísérletezni, ennek eredményét terveim szerint szinte napi rendszerességgel olvashatjátok majd. Remélem találtok majd nálam egy-két hasznos bejegyzést, és ha  valakit sikerül meggyőznöm egy termék megvásárlásáról,amit megszeret, akkor nekem már megérte :)                   ...