Beszereztem! (3)

Míg én szorgosan gyűjtögettem a pontokat az új dm-ben csütörtökön, anyukám gyorsabb volt, és egy másik üzletben megszerezte nekem a Rimmel-Rain Rain Go Away szettet. Nagyon örülök ennek a lehetőségnek, mert neszeszerből sosem elég, és ez egy elég stramm darabnak tűnik. Egy Rimmel OH MY GLOSS! 160-as árnyalatú szájfény, és egy Rimmel-60sec by Rita Ora 498-as árnyalatú körömlakk volt a csomagban.A termékeket nem próbáltam soha (ezeket az árnyalatokat), és a Rimmel szájfényeit szeretni szoktam, meg a körömlakkjukkal sem volt soha problémám (bár már egy ideje műkörmöm van, így ezt csak a lábamon fogom használni),így nagy reményeket fűzök hozzájuk. A barátnőm szintén vásárolt egy szettet, de nincs szüksége a szájfényre, így a 400-as árnyalatú OH MY GLOSS-t is magaménak tudhatom. 
Reggel munka előtt benéztem én is, főként azért, mert már nagyon várom az Essence új Life is a festival limitált kiadású termékeit. Információim szerint áprilistól lesznek elérhetők, de azért megnéztem, hátha egy nappal előbb már megérkeztek. Így találtam rá az akciós(299ft) Miss Sporty szemceruzára,017-es árnyalatban. Úgy döntöttem,hogy ideje színesíteni a készletet, mert eddig csak feketével dolgoztam. Ez a ceruza maga szürke, ám a hegyét inkább pasztell kéknek mondanám, kíváncsi leszek felfestve hogy fog mutatni.  A Das gesunde plus energiaszelet pedig kókuszos ízben került a kosaramba, mert otthon hagytam az ebédem, így valamivel ki kell húznom, míg el nem hozzák nekem :D A pénztárnál pedig kaptam egy termékmintát, mégpedig a Himalaya Herbals-Sparkly White fogkrémből., ez pedig utazáshoz tökéletes,praktikus darab lesz. :)



Aztán ma vezetett még egy utam az ominózus üzletbe, ugyanis egy forgatás pont a közelben volt,és úgy döntöttem, hogy benézek van-e még a szettből.  Ha már direkt ezért szereztem a pontokat, nem árt még egy, hiszen a körömlakk meg a szájfény idővel úgyis elfogy, neszeszerből pedig mindig kevesebb van,mint ami elég lenne (a heti utazás a legtöbb darabomat kinyírta,néhányba pedig otthoni használatra rendszereztem a dolgokat).A Peachella nevű csomagot szerettem volna megvásárolni,mert soha nem volt még dolgom barackos árnyalatokkal, ám már csak a Neon Festből, és a Gaston Berryből volt néhány darab. Mivel a Neon Pink szájfényét tegnap odaadta a barártnőm, így a Gaston Berry mellett tettem le a voksom, ami a Rimmel-OH MY GLOSS! szájfény 610-es árnyalatát, és a Rimmel-60 sec by Rita Ora körömlakk 300-as árnyalatát tartalmazza. Nem szoktam pirosas árnyalatú termékeket venni,úgyhogy kísérletezésnek tökéletes lesz. Emellett régóta terveztem megvenni a Balea-Sweet Wonderland tusit,ám eddig mindig valami mást választottam helyette, mert rengeteg tusfürdőm van jelenleg készleten, sokszor kapok ajándékba, és így csak azokat szoktam megvenni, amik vagy limitáltak, vagy számomra nagyon közelálló illattal rendelkeznek. Most úgy döntöttem, hogy 249 forintos áránál fogva miért is ne hoznám el, maximum még sokáig fog állni, veszíteni valóm csak néhány aprópénz.Fizetés során itt is kaptam ajándékba egy Himalaya Herbals-Sparkly White fogkrém mintát.


Amint időm engedi, érkezem a tesztekkel :)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

14. Teszt - Police: The Sinner parfüm

6. teszt - Balea, Tattoo testápoló

Tusfürdőteszt - Isana téli kollekció