Beszereztem! (1.)

A kis városban, ahol élek felújítottak egy dm üzletet, és egy elég sokoldalú programsorozatot állítottak össze az újra nyitás napjára.Gyakorlati szemeszterem van az egyetemen, így itthon vagyok a hét minden napján,és a bolt közelében volt a napi feladat, így nem tudtam megállni,hogy az odaúton benézzek. Eleinte csak a Balea-Marshmallow tusfürdőjét akartam megvenni, mert gondolom már nem forgalmazzák túl sokáig, és nem akartam róla lecsúszni,meg amúgy is csak 349 forintba kerül. Miközben ott töltöttem az időm megtudtam, hogy ötszörözik a pontokat. Ez már alapból egy jó lehetőség a vásárlásra, de ha ez nem lenne elég, még megláttam az aznaptól 75pontért forgalmazott Rimmel szetteket,amihez természetesen az én kártyámon nem volt elég pont,és egyértelműen kihagyhatatlan ajánlatnak tűnt,ráadásul csak a készlet erejéig tart,így sürgős volt a pontgyűjtés.Ha már itt tartunk, 4000forint vásárlás felett szerencsekerekezni is lehetett. :)


A barátom alapból meg akarta venni az Antonio Banderas-The Secret parfümöt, mert 50% kedvezménnyel volt (ami több, mint a Glamour-napokon lesz) így most egyértelműen a kosárba került. A Balea-Száraz sampon pedig a 449forintos árával egy kis ráadás,hiszen már egy ideje ennek is tervben volt a kipróbálása. Ajándékba pedig kaptam egy rózsaszín lufit, egy dm-es szatyrot, illetve a Max Factor és a Denkmit termékek mintáit,aztán pörgettem egy 10%-os kedvezménykupont. Gazdagabb lettem 70 ponttal a kártyámon,úgyhogy szerintem nagyszerű vásárt csináltam :)


Bár nem akartam költeni a Glamour-napok előtt, de ez kihagyhatatlan ajánlatnak bizonyult,ráadásul ezeket a termékeket akkor is megvettem volna, és nem lesz rá kupon :D 


Ez pénteken történt, a termékek kipróbálása még várat magára,de már nagyon izgatott vagyok velük kapcsolatban. Amint lesz egy kis időm, letesztelem őket. Mivel sok jót hallottam velük kapcsolatban, valószínűleg nem fogok csalódni :) 


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

14. Teszt - Police: The Sinner parfüm

6. teszt - Balea, Tattoo testápoló

Tusfürdőteszt - Isana téli kollekció