Glamour-napi szerzemények harmadik felvonás (6.)

A pénteki napot a pécsi Árkádban töltöttem, főként a ruhatáram felfrissítésével. Bár ezen a napon a drogériákat terveztem elkerülni, azért nem teljesen sikerült.


A DM-ben kezdtem a napot, a barátom anyukájának mentem Palette hajfestéket venni, mégpedig a szikrázó nugát változatból jött velem 3 darab. Ha már ott voltam nem hagyhattam ki az Elseve Extraordinary Clay sampon kisebb változatát sem, ugyanis az albérletemben éppen nincs samponom, így lesz egy ide is-oda is.  Profi voltam, meg tudtam állni, hogy ezen kívül semmi mást ne hozzak pluszban.
A Rossmannba is benéztem, mert az itthoniban nem kapható szinte semmilyen Rival de Loop termék, de a polc előtt állva arra a következtetésre jutottam, hogy bőven elég sminkterméket szereztem be, úgyhogy a parfümök felé vettem az irányt.Itt már eléggé le voltak fosztva a kuponos termékek, de nem terveztem választani közülük, csupán a kínálatot akartam megnézni. Említettem már, hogy mennyire foglalkoztattak a Playboy Pin up! parfümjei, és mennyire örültem, mikor egy boltban találtam egyet. Most pont a másikból, a Play it Pin up! -ból volt néhány darab itt a polcon, így gondolkodás nélkül levettem egyet. Bár nem volt érvényes rá a kupon, de mivel (gondolom) kifutó termék, így is hihetetlenül olcsón, 1245 forintért jutottam a "gyűjtői" darabomhoz. Nagyon örülök,hogy még az eltűnése előtt kaptam lehetőséget kipróbálni. Bár nem túl tartósak ezek a parfümök, de a szolid hétköznapokra vagy egy rövidebb kiruccanásra előszeretettl használom őket.


Az Yves Rocherben terveztem venni egy Bourbon vaníliás tus-és habfürdőt, annak ellenére, hogy nem volt kuponos. Rengeteg jót hallottam róla,és az illata is nagyon meggyőző volt. Az eladó rábeszélt még egy samponra, aminek az illata elég fertőtlenítőszerű,de elvileg nagyon jól funkcionál, minden hajtípus igényeit kielégíti, lágyabbá eszi a hajkoronát, és ragyogást ad neki. Szem előtt tartja a környezet védelmét is, ami számomra nem utolsó szempont. A napokban tervezem kipróbálni, érdeklődve várom az eredményt. 
Ezen a néhány terméken kívül erre a napra elfelejtettem a drogériákat, és valóban a tavasz-nyári ruhakollekcióm beszerzésére koncentráltam. Tudatosan csak olyan boltokba mentem,ahova kupon volt, gondolván,hogy nehogy elcsábuljak máshol, ott majd egy másik alkalommal körülnézek.


A Calzedonia Glitter Rainbow zokni kollekciója már korábban felkeltette az érdeklődésem, és ki is néztem két színt belőle, szerencsére mindkettőből találtam a boltban is, ám az eladó rábeszélt még kettőre. És találtam egy első látásra szerelem necc-masnis zoknit, így dupla annyi dologgal sétáltam ki az üzletből,mint tervben volt.


A Playersroomban beszereztem a legegyszerűbb fekete Vans cipőt. Van már egy rózsaszín és egy farmerszínű, de mindig akartam egy ilyen hétköznapit is, és a 13500 forintos árával teljesen megfizethetőnek gondoltam,bár nehezen tudtam közte és egy DRK új kollekciós surranó között dönteni, a barátom hatására ezt választottam. 
A Butlersbe is ellátogattam, ugyanis ez anyukám kedvenc boltja, és mivel közeleg a húsvét vásároltam neki egyet a Lagrande Brasseire kollekció darabjai közül.


H&M-ben már a reggeli órákban rengetegen voltak, és sorba kellett állni a ruhák felpróbálásához, de megérte, mert itt vettem a kedvenc új nyári szettemet. Érdemes a gyermek oldalon is keresgélni, ugyanis a 160 centimmel egy nagyon szuper hosszú zsebes kardigánt találtam ott, illetve a férfi részről a barátommal választottunk egy basic egyenpólót, amit én krémszínűnek mondanék, és xs-es méretben tökéletesen passzol rám. Ezek mellett pedig azért a női részről is választottam, mégpedig egy nagyon klassz farmer rövidnadrágot.


A Reserved-ben két egyszerű pólót vettem, egy szürkét apró felirattal, és egy feketét, ami fehér felirattal alapdarab nálam.


A New Yorker 20% kedvezményét egy farmerszínű, de pamut skater szoknyára használtam fel, egy fehérneműre, illetve egy szürke-rózsaszín feliratos katona mintás felsőre, amivel bár régóta szemezek, mégis csak most hoztam haza.
A vásárláshoz a kitartásom fő támogatója pedig a Norbi Update ananász ízesítésű L-carnitinos itala volt.

Lehet,hogy nem nagy különlegességeket gyűjtöttem, de összességében úgy gondolom, hogy mindegyik én vagyok, a kollekcióm tökéletesen fedi a stílusom. Többnyire nem impulzusvásárlás volt, úgyhogy nagyon elégedett vagyok. Remélem ti is! :)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

14. Teszt - Police: The Sinner parfüm

6. teszt - Balea, Tattoo testápoló

Tusfürdőteszt - Isana téli kollekció