Halálos iramban 8. - Az első filmes bejegyzés

Őszintén megvallva nem követtem indulásától a filmet, ám mióta bekapcsolódtam többször megnéztem az első néhányat, és nagyon szeretem magát a történetét. Amikor megtudtam,hogy mikortól játsszák a moziban, nem volt kérdés, hogy az első napokban ott a helyem.


Paul Walker, azaz Brian volt a nagy kedvencem, de Dom és Letty karakterét is nagyon kedvelem, éppen ezért az előzetes olvasása után nem nagy kedvem volt ehhez a részhez. Kimondottan rossznak tartottam az ötletet, hogy Vin Diesel-nek, azaz Domnak a "családja" ellen kell fordulnia, hiszen eddig éppen ez volt a legfontosabb számára mind a 7 részben. ( Talán ezért is volt nagy ötlet ekkora fordulatot hozni a filmben, már elismerem.. ) Gondoltam, hogy csak valami nagy dolog késztetheti erre, de akkor is szíven ütött, és elképzelni nem tudtam, mi lehet a magyarázat.


Szavakba nem tudom önteni, mit gondolok kettejük kapcsolatáról, de imádom őket együtt, az biztos. Elég sok ideig még a háttérképem is egy közös képük volt, azt hiszem ez elég sokat elárul. A film elején azt gondoltam, hogy csak Letty miatt fordulhat a többiek ellen Dom, de aztán a váratlan fordulat, az ok, amiből kibontakozik a cselekmény, komolyan meglepett. Nem akarok elmondani mindent a sztoriról, hátha meg akarjátok nézni, és tudom, hogy az már úgy nem buli, úgyhogy lényeg a lényeg, amennyire letettem arról, hogy Brian nélkül, illetve magát a sztorit ennyire jól összerakják, annál nagyobb volt a meglepetés, pozitívat csalódtam a vártakhoz képest a 8. részben. :) A legtöbb dolog megvan benne, ami fontos számomra egy filmben, izgalom,szerelem, család stb. Az a baj velem, hogy az első 20 perc után látom előre a történet végét és oda az izgalom, viszont jelen esetben minden fordulat meglepetés volt még nekem is.
136 perces összesen, de az első egy órát körülbelül úgy éreztem, mintha 15 perc lett volna csak. Aztán mikor  már majdnem 2 órája ültünk a moziban, kezdtem aggódni, hogy nem lesz jó vége, de hittem a boldog végkifejletben, és megérkezett :D


Az eddigi szériák során felépített elvárásokat teljes mértékben hozza, a lehetetlen elemek sokasága megtalálható benne, de éppen erre épül az egész sztori. Aki eddig szerette, az imádni fogja, de aki nem, ahhoz nem hiszem, hogy ez a rész közelebb kerülne.
Hozzá kell tennem, hogy úgy tudom/tudtam, hogy ez lesz az utolsó rész, illetve azt gondoltam, hogy lesz valami búcsú Paul Walker-től, a végén a pozitív végkifejlet, és Brian említése, továbbá a jól megszokott grillezős lezáráson kívül számomra semmi más nem utalt a befejezésre, így reménykedem benne, hogy még lesz egy következő. 
Véleményem szerint induljatok a moziba azonnal, ha még nem láttátok! :D Minden percét imádtam.. 

10/11!! Bármikor megnézném még egyszer.. vagy százszor!

Egyszerűen imádom ezt a képet..

a nagybetűs NŐ a szememben..

Zárójelben még annyit megjegyeznék, hogy Kommunikáció- és médiatudomány szakos hallgató lévén kicsit kritikusan nézek filmeket. De ezért odáig vagyok! Valami hihetetlen nagy motiváció van eben a filmben..

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

14. Teszt - Police: The Sinner parfüm

6. teszt - Balea, Tattoo testápoló

Tusfürdőteszt - Isana téli kollekció