Glamour-napok, az utolsó 2 nap. || szerzeményeim (7.)
Szombat reggelre már úgy gondoltam, hogy éppen eleget költöttem,így már minimál projektben futok még egy kisebb kört.
Arra az elhatározásra jutottam,hogy még egy utolsó (legalábbis azt hittem) DM túra nem maradhat ki, így a birtokomban maradt kuponokkal út közben még egyszer benéztem. A Maybelline Lash Sensational Lash Multiplying Black szempillaspirálról már sok jót hallottam, de eddig nem volt alkalmam kipróbálni, így "nálamúgyismindenszempillaspirálelfogy" alapon vettem belőle egyet, illetve ugyanezen az elven vettem egy She fekete szemceruzát is.Az Astor Soft Sensation Soft Camelia-t (102-es árnyalat) ,és a Rimmel Lasting Finish by Kate 36-os árnyalatát is magaménak tudhatom már. Imádom a világos rózsaszín rúzsokat, és mindkettő esetében akciós árból jött le a kedvezmény, így nagyon megérte elhozni őket.
A Libri könyvesboltba a barátom ment el helyettem,és elhozta nekem az Egy kutya négy élete című könyvet,amiről a film megjelenése előtt nem tudtam, és azóta feltett szándékom volt,hogy megvegyem. Bár olvasni mostanában nem sok időm van, amint tudom azonnal belevetem magam.
Már első nap láttam a DM-ben, hogy egy új Police-nak ott a helye, ám még egy termék sem volt az ártábla felett. Mivel lett még egy kuponfüzetem, és nagyon izgatta a fantáziámat az új illat, úgy döntöttem megnézem még egyszer, így jött velem haza az új Miss Beat fantázianevű parfümöm.
Rossmann-ba is vezetett egy utolsó utam anyukám kérésére, ugyanis kifogyott a kedvenc alapozójából,amit csak itt kapni. Ekkor már csak egy utolsó és általam nagyon kedvelt Playboy dezodort vettem magamnak.
Rossmann-ba is vezetett egy utolsó utam anyukám kérésére, ugyanis kifogyott a kedvenc alapozójából,amit csak itt kapni. Ekkor már csak egy utolsó és általam nagyon kedvelt Playboy dezodort vettem magamnak.
Valami belső sugallat hatására futottam még egy kört a New Yorker-ben. Az vonzott oda, hogy instagramon rengeteg unikornisos felsőt láttam, és az Árkádban valahogy egy sem jött velem szembe, nem tudom, hogy nem érkezett meg, vagy csak már a fáradtság miatt kerülte el a figyelmem, de muszáj volt tudnom, hogy itthon van-e. Így történt,hogy találtam kettőt is, és nem tudtam választani közülük, így mindkettő hazajött. Rajtuk kívül még egy szuper sasos pólót választottam itt,ami már a Glamour magazinban megtetszett, így ez sem maradhatott az üzletben.
A Müller-ről már teljesen letettem, és hazamentem (egészen pontosan a barátomhoz) azt gondolván,hogy nem veszek már semmit, mert erősen feszegettem a határokat. Mikor hazaértem elkezdtem nézegetni mások szerzeményeit, ekkor találtam rá az Aveo limitált kiadású Unikornisos tusfürdőre,ami nem hagyott nyugodni. Szépen megkértem a drága barátom, hogy "légyszilégyszilégyszi elfoooogy,ez kell nekem,menjüüüünk!!!!" ő pedig mint hős lovag, beadta a derekát, és elvitt a hőn áhított unikornisos tusfürdőmért,amiből az utolsó 2 darabot nagy boldogságomra megszereztem. Én leginkább egy barackos túrós sütihez tudnám viszonyítani az illatát, de nagyon imádom, és igyekszem minden cseppjét kihasználni,mert bizonyára nem látok többet ilyet. Otthon kedvelt darabként még a kosaramba került egy Duschdas tusi, illetve az üzletben még találtam egy Essence-we are trendkiadásos leárazást,ahonnan a we ♥ berry ajakrúzs és a neszesszer jött velem, darabja potom pénzért, 250forintért.
Az utolsó drogériás utam pedig a DM-be vitt vasárnap reggel, ahol az újdonsült Balea Jamaica vibes tusfürdőt helyeztem a kosaramba, majd egy Axe dezodort, amit régóta tervezek kipróbálni, és még egy utolsó volt belőle, így jelnek vettem. A Fa Magic Oil tusfürdő és egy Nivea arctisztító pedig már minden mindegy alapon velem jöttek. Aztán mikor siettem a kasszához, hogy már tényleg semmi ne keveredjen az utamba észrevettem az új Balea Golden Shine testpermetet,amit első látásra már imádtam. Nem tudom,hogy az elmúlt napokban elkerülte a figyelmemet, vagy most rakták ki, de őt még muszáj volt elhoznom.
Ezután már csak a Pepco-ba mentem, ahol két zoknit merészeltem még megvásárolni.
Szeretnék köszönetet mondani a barátomnak, aki mindvégig kitartóan helytállt, és az 5 nap hőse volt számomra. Köszönet illeti még az összes eladót, akik ilyenkor el sem tudom képzelni mit állnak ki.
![]() |
Az utolsó két nap szerzeményei egyben |
Lányok, remélem nektek is sikerült minden beszerezni. Túléltük ismét a shoppingünnepet, pihenjetek rá az egy hónap múlva esedékes Joy-napokra! :) Én pedig ígérem, hogy igyekezni fogok a tesztekkel,csak most kicsit el vagyok havazva.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése