Elfogytak! (2.)
Ez most csak egy kisebb "elfogytak bejegyzésre" sikerül, ugyanis a képen látható termékek az albérletemben használódtak el, és mivel a közeljövőben még nem töltök hosszabb időt ott, ezért úgy gondoltam,hogy nem várom meg amikor már igen.
Police-To Be The Queen: Ez a parfüm az abszolút kedvencem, mindig van belőle tartalék. A virágos-gyümölcsös illatcsaládba tartozik, és kifejezetten tartós az illata, elég belőle néhány fújás, és egész nap érződik. Nem feltétlenül minden hétköznapi fújkálásra való szerintem. Én heti néhányszor használtam, így a 40ml hónapokon át kitartott. Nem egy kifejezetten olcsó termék, alapáron 9000 forint közül mozog, de Glamour-kuponnal féláron beszerezhető, olyankor megéri beruházni rá, bár erre már késő. Véleményem szerint megéri az árát az illata és a tartóssága miatt is, de engem még az üvege is meggyőz.
Már meg is van az utánpótlás.
H&M lip balm: Limitált kiadású termék volt, bár valamiféle ajakbalzsamot biztos most is árulnak, és nem hinném, hogy nagy lenne a változás. Nem titkolom,hogy főként azért vásároltam meg, mert jópofa, illetve mert a H&M-ben még nem vettem más szépségápolási terméket testpermeten kívül,így kíváncsi voltam mit tud. Hozta azt amit vártam, semmi különleges, nem rossz termék, az ajakbalzsam funkcióját nagyjából betölti. Színtelen ás íztelen, amit én annyira nem szeretek, illetve kézzel felvinni sem, talán ezek a fő problémáim vele,bár ezt már a vásárláskor tudtam, azért kapott egy esélyt. Összességében az a véleményem róla, hogy egynek elment, és bár különösen jót sem nyújtott, de rosszat sem, az ajakbalzsamok középmezőnyébe sorolnám.
Nem tudom, hogy valaha még próbálkozom-e ilyen termékkel.
Fa Pink Passion tusfürdő: Alapvetően szeretem a Fa termékeket, ezzel sem volt másképp. Többnyire tavaly nyáron használtam, ugyanis elég erős gyümölcsös illata van, így például télre nem tudom elképzelni. A mostani látogatásom alkalmával fogyott ki, a meleg tavaszi időre már megfelelőnek gondoltam. Különösen nagy hidratálást nem vettem észre,kicsit puhábbnak érzem a bőröm a használata után. Szárítani nem szárít, az illata pedig nagyon tartós.
Van belőle még egy darab, szerintem idén nyáron előszeretettel fogom használni.
Old Spice Whitewater: És íme, a kakukktojás, ugyanis ezt a barátom használta el, de úgy gondoltam, hogy belefér, hogy őt is megmutassam, mert nagyon jó termék. Előszeretettel használ Old Spice-t, még soha nem okoztak neki csalódást. Mind illatra, mind hatásra teljesíti a tőle elvárhatót, és megállja a helyét. Elég tartós és intenzív illata van.
Már újra is vásárolta
Adidas fruity rhythm dezodor: A neve alapján én sokkal gyümölcsösebb illatra számítottam. Nem irritál, nem szárít, de nem is sikerült túl tartósra szerintem. Az árához viszonyítva én nagyobb izzadásgátlást vártam volna. A pozitívum,hogy nem tartalmaz alumíniumot. Nem használtam túl gyakran, így elég sokáig megvolt. Számomra semleges a termék.
Nem tudom, hogy valaha újraveszem-e.
Oriflame golyós dezodor: Körülbelül egy éve vásároltam, azóta nyögvenyelősen, de elhasználtam, ha már megvettem. Többnyire otthon került sor a használatára. Nem túl tartós az illata,és ez ezesetben szerencse volt, mert tőlem elég távol állt. Igazából nem is tudnám mihez hasonlítani. Őszintén szólva semmilyen hatást nem vettem észre. Ez volt az első Oriflame-ből vásárolt dezodorom. Talán az idősebb korosztályhoz tudnám elképzelni, az illata miatt.
Ezt egészen biztos, hogy nem vásárolnám újra, de lehet,hogy egy másik Oriflame-es dezodorral próbálkozni fogok.
Többször vásárolok,mint használok el termékeket, de igyekszem innentől a készleteim felélésére összpontosítani, és kevésbé impulzusvásárló lenni.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése