12. Teszt | Herbioticum- Aloe Vera krém

Még a júliusi Pixibag-ből került hozzám ez a krém, amely egyben az első Herbioticum termékem is. Magamtól nem valószínű, hogy megvásároltam volna, de nagyon örülök a találkozásnak. Már nyáron elkezdtem használni, de a hűvösebb szeptemberi napoktól kezdve elég gyakran a kezembe kerül, mert ilyenkor nagyon ki szokott száradni a bőröm. Gondoltam egy a megszokottnál kicsit töményebb krém jó szolgálatot tehet, de mindenképpen jó tesztalany lesz.


Ez a 250 ml-es kiszerelés valójában nagyon sokáig elég tud lenni, főként, hogy a krém töménysége miatt egyáltalán nem kell belőle egy alkalommal sokat használni. A bőrömet elég vízhiányosnak mondanám, így elég nagy hangsúlyt fektetek az ápolására. Külön tetszik ebben a termékben, hogy természetes alapanyagokból készült, illetve az illata is elég különleges, kellemesen és lágyan érezhető, nem túl tolakodó. Nemrégiben egy allergiás problémám egy Avonos naptejjel, és mire kiderült, hogy azzal van a gond, már rengetegszer használtam, és nem is gondoltam rá,hogy ő a bűnös, ez a termék pedig az allergia helyzet során nagyon nagy segítségem volt, láthatóan sokat segített a kiütéseimen. Néha a melegben még arckrém gyanánt is használtam, és tényleg észrevehető volt a hatása.  A felszívódása nem túl gyors, viszont a hidratálása kiváló.  Mind arckrémnek, (de csak hűvösebb időben,amúgy nehézkes) mind kézkrémnek, mind testápolónak elég jól funkcionál. 


Nagyon szeretem a Pixibag-et és a Pixibox-ot is, mert sok esetben olyan termékeket kapok, amiket amúgy nem vennék meg, viszont így megtudom, mit vesztenék velük. Ebben az esetben nagyon örülök, hogy szerencsém volt kipróbálni, mindenképpen újra fogom venni.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

14. Teszt - Police: The Sinner parfüm

6. teszt - Balea, Tattoo testápoló

Tusfürdőteszt - Isana téli kollekció