Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: október, 2017

Októberi kedvencek

Kép
Ez a hónap nagyon vegyes volt számomra az időjárás miatt, így eléggé csapongtam a nyári és az őszi termékek között. Egyik nap még szívesen használtam nyári kedvenceim a nagy meleg miatt, a másik nap pedig már szinte télbe képzeltem magam. Úgy döntöttem, hogy most azokat a termékeket mutatom meg nektek, aminek inkább a hűvösebb időben lehet hasznát venni, egyrészt, mert a nyári kedvenceimet már láttátok és ezek nem változtak, másrészt, mert innentől már nem valószínű, hogy visszajön a meleg, így azoknak a dolgoknak nem igazán vennétek hasznát. Számomra az ősz legnagyobb slágere egyértelműen a TBS Vanilla Pumpkin kollekció egésze. Már az üzletbekerülés első napján beszereztem, és nagyon reméltem, hogy beválik, mert -ahogy azt már tudjátok- a vaníliát minden mennyiségben imádom, a sütőtökkel pedig nagyon érdekes kombónak bizonyult. Mind a kézkrém, a tusfürdő és a testvaj is első használattól szerelem, az illatuk pedig szerintem felülmúlhatatlan, érdemes beszerezni amíg még kaphat...

13.teszt: Nivea Creme Care arctisztító krém

Kép
Több hónapja használom már ezt a Nivea arctisztító t, hogy észrevehetőbb legyen a használata során, mit is tud. Már lelőttem a poént a Glamour-napi bejegyzésben, hiszen ha figyeltetek láthattátok, hogy újra megvásároltam, de úgy gondolom érdemel egy bejegyzést (az általam eddig próbáltak közül) a leginkább hatásos arctisztító termék. Az elmúlt hetek során az arcápolási rutinom szerves részévé nőtte ki magát ez az arctisztító. Nagyon krémes állaga van, és minimálisan sem szárít,ellenben nagyon jól hidratál. Véleményem szerint mind a száraz bőrre kedvező, pontosan a krémesség miatt, de a zsírosabb bőrre sem túl sok. Ami az illatát illeti olyan "krém"illata van, de egyáltalán nem mondanám túlzónak, inkább kellemes és lágyan érződik, nekem ez szimplán olyan tisztaság illat, ami a Niveától megszokható. Érezhetően puhává teszi a bőrt, és szerintem elég jól ápolja  és tisztítja is, de tény, hogy túlzottan sok kimondottan arctisztító termékkel még nem túl sokszor volt dolgom....

12. Teszt | Herbioticum- Aloe Vera krém

Kép
Még a júliusi Pixibag-ből került hozzám ez a krém, amely egyben az első Herbioticum termékem is. Magamtól nem valószínű, hogy megvásároltam volna, de nagyon örülök a találkozásnak. Már nyáron elkezdtem használni, de a hűvösebb szeptemberi napoktól kezdve elég gyakran a kezembe kerül, mert ilyenkor nagyon ki szokott száradni a bőröm. Gondoltam egy a megszokottnál kicsit töményebb krém jó szolgálatot tehet, de mindenképpen jó tesztalany lesz. Ez a 250 ml-es kiszerelés valójában nagyon sokáig elég tud lenni, főként, hogy a krém töménysége miatt egyáltalán nem kell belőle egy alkalommal sokat használni. A bőrömet elég vízhiányosnak mondanám, így elég nagy hangsúlyt fektetek az ápolására. Külön tetszik ebben a termékben, hogy természetes alapanyagokból készült, illetve az illata is elég különleges, kellemesen és lágyan érezhető, nem túl tolakodó. Nemrégiben egy allergiás problémám egy Avonos naptejjel, és mire kiderült, hogy azzal van a gond, már rengetegszer használtam, és nem is ...

Glamour-napi szerzemények

Kép
Minden évben nagyon várom a Glamour-napokat, ugyanis ilyenkor szoktam a leginkább betárazni a már jól bevált termékeimből,hiszen így nagyon megéri, és ezekről már biztosan tudom, hogy el fognak fogyni. Szeretem a drogériát a 0. napon, minden mást pedig az 1. napon letudni, így legalább valamelyest meg tudom úszni a tömeget. Szerdán szerencsére nincsenek korán óráim, így lehetőségem volt a 0. nap reggelén a DM-be kezdeni, és mindent beszerezni, kezdjük is ezekkel.  A Police The Sinner parfüm az egyik kedvencem, csakúgy mint a to be the Queen , viszont most az őszi hangulatban az előbbi mellett döntöttem, 50% kedvezménnyel kár lett volna kihagyni. A Playboy Queen of the game, VIP és Play it Sexy  parfümök a legjobbak (szerintem) Playboytól, egy rövidebb napon többször újra fújva gyakran használom őket, és mivel a Joy-on nem 50%-os a kupon rájuk, betáraztam egy időre belőlük. Az új design egyébként nagyon elnyerte a tetszésem, szerintem sokkal jobb az előzőnél. A...

Glamour-napi drogériás kívánságlista

Kép
Sajnos a Glamour-napokon kívül sem tudom eléggé elkerülni a drogériákat, pedig erősen próbálkozom, de egy egy újdonság mindig becsábít, viszont igyekszem ilyenkorra időzíteni a "nagy bevásárlást", a készleteim feltöltését. Vannak olyan termékek, amelyeket ilyenkor újra és újra megvásárolok, viszont kísérletezni is nagyon szeretek, ez most sem lesz másképp. Ebben a posztban olyan termékeket mutatok be nektek, amelyeket eddig még nem próbáltam, és -amennyiben lesz az üzletben- mindenképpen szeretnék megvenni. A limitált kiadású  Rimmel dobozt már beszereztem Dare Pink változatban, (egy fantasztikus Provocalips rúzs, egy spirál és két körömlakk található benne) de a Play with fire és a Little Minx is eléggé izgatják a fantáziámat, és 50% kedvezménnyel csak 3000 forintba kerülnek, így szerintem nagyon megérik az árukat.  A L'Oreal Miss Baby Roll szempillaspirál ját már elég régóta tervezem kipróbálni, és erre is 50% kedvezmény lesz, így mindenképp szeretné...

Szeptemberi kedvencek

Kép
Szeptemberben még főként nyári termékek vettek részt a mindennapjaimban. Valahogy számomra nincs átmenet a nyár, és ősz vége- tél között. A mostani bejegyzésben még szinte kivétel nélkül nyári termékeket láthattok, a következőben viszont már közeleg a tél, de erről majd akkor.      A Birds of Paradise  limitált kiadású Balea kollekciónak minden darabját megvásároltam, de ez a kivi-papaja illatú sampon vált a legnagyobb kedvencemmé, pedig általában nem ezt az illatvilágot szeretem, mint ahogy azt már láthattátok. Persze áránál fogva sem olyan, mint a sok hatásos sampon, viszont ebben a hónapban még mindig túl sokszor mostam hajat, ekkor tökéletesen alkalmazható, és ha csak ezt, meg persze vizet használtam, a várt hatás megvolt, mégis kevésbé roncsoltam vele a hajam. Gél állaga van, nagyon jól habzik, és elég dús hatást eredményez, és az illata is érződik egy rövid ideig. Ráadásul vegán termék, így jobb szívvel is használtam, sajnálom, hogy limitált volt....

11. teszt : The Body Shop - Vanilla Pumpkin kollekció

Kép
Múlt héten csütörtökön Budapesten jártam, és részt vettem a The Body Shop törzsvásárlói napján. Tudjátok rólam, hogy oda meg vissza vagyok a vanília illathoz köthető termékekért, így amikor először megláttam az új kollekciót, nem is volt kérdés, hogy vásárolni fogok belőle. Azt nem gondoltam, hogy már az első nap beszerzem, de a szerencsés véletlen úgy hozta, hogy össze tudtam kötni az üzlet látogatását az utazásommal. Nagyon örülök, hogy alkalmam nyílt résztvenni a törzsvásárlói napon, nemcsak mert egyből magaménak tudhatom a termékeket, hanem az eladók kedvessége miatt is, ráadásul végre eljutottam odáig, hogy kiváltsam a törzsvásárlói kártyámat. Amellett, hogy beszereztem a kollekció (majdnem) minden darabját, még egy ajándékcsomagot is kaptam, mert ezen napon ajándék volt a vásárláshoz. A csomagban volt egy TBS vászontáska, egy Oils Of Life arcápoló szérumolaj, egy Spa of the World testápoló minta, egy epres mini tusfürdő, egy pink grapefruitos testápoló, illetve egy testvaj minta...