2017 tavaszi kedvencek
Ez az első "kedvencek" bejegyzés, ami azért jött létre, mert úgy döntöttem, hogy a teszteken kívül megmutatom nektek, mit használtam a legtöbbször, mi vált be a leginkább, hátha találtok valamit köztük,ami felkelti az érdeklődéseteket.
A legnagyobb kedvencem a Police- to be The Queen parfüm, elég hosszú ideig nem is használtam rajta kívül mást. Huzamosabb ideig intenzíven érezhető az illata, ezért kevés is elég belőle, így elég sokáig elegendő volt. Az Antonio Banderas-Her Golden Secretet májusban kezdtem el használni, de azóta elég szerves részét képezi a mindennapjaimnak, sokszor nyúlok utána, és ruhán meglepően sokáig érződik is. A Playboy Queen of The Game és Super Playboy illatokat akkor szoktam használni, amikor rövidebb időre távozom itthonról, ugyanis nem túl tartósak, de nagyon szeretem ennek ellenére is őket. Ahogy az kiderült, és már említettem is, az édes, friss, és virágos-gyümölcsös illatok állnak hozzám a legközelebb, kevés olyan illatszert láthattok nálam, ami nem tartozik ezen kategóriákba.
Az Isana- Berry Love Roll-on már nagyon régóta megvan, de valahogy most került először a kezembe, el is feledkeztem róla. Néhány órán át nagyon intenzív az illata, nagyon megkedveltem. A Palmolive-Vanilla Pleasure tusfürdőt biztos sokan megvettétek, mikor kijött, én pedig mint vanília-mániás egyenesen oda vagyok érte. Az Aveo unikornisos tusfürdő bár csak a minta miatt került hozzám, nagyon szeretem az illatát, nekem eléggé a krémtúróra hajaz, nagyon különleges. A Balea- Tattoo testápolóról már olvashattatok nálam tesztet, nagyon meg vagyok elégedve vele, elég szépen kezelte a tetoválásaimat. Még szettben vásároltam az Avontól a vanília és szantálfa tusfürdőt, nagyon sokáig rakosgattam, nem is gondoltam, hogy ennyire meg fogom kedvelni. Dezodorok közül leginkább a Playboy Queen of the Game, és a Super Playboy termékeket használtam, a hozzájuk tartozó parfümökkel együtt. Rajtuk kívül a Fa-Pink Passion és az Isana-Vanilla Love termékeket vettem elő elég gyakran. A Balea Vanilla Cream tusolóhabját és Vanilla Berry testápolóhabját annyira megszerettem, egy ideje nem vagyok hajlandó mást használni. Az állaguk és illatuk egyaránt megnyert magának.
Nem egészen értem már, hogy kerülhetett erre a képre a Garnier-Mineral Invisible Roll-on, mindenesetre hatalmas kedvencem lett a hónapok alatt, szerintem nagyon hatékony darab. A sminkelés területén nap mint nap változó, hogy mit használok, és a korrektorom,púderom stb. sajnos ennek következtében valahogy lemaradtak a képről,de ami késik nem múlik. A Rival de Loop XXL rose palettája amennyire kedvező áru termék, én annyira megszerettem. Nagyon jó színek vannak benne, könnyen is használhatók, ha nincs ötletem, mindig ehhez a palettához nyúlok. A Garnier Micellás víz fogyóeszköz nálam, és nagyon bevált az évek alatt. Sokat használtam a Miss Sporty Perfect Stay alapozóját is 003-Medium árnyalatban, szerencsére nem jellemző rám semmiféle bőrprobléma, így tökéletesen elegendő számomra egy ilyen alapozó is. A Lovely rúzson nem találtam semmiféle árnyalattal kapcsolatos jelzést, ez egy sima csillogós-rózsaszínes ajakrúzs, a hétköznapokban gyakran nyúlok érte. Az Oh My Gloss Pretty in Pink szájfényből többet is sikerült felhalmoznom, és igyekszem elhasználni őket. Nem túl tartós darab, néhány óránként azért szükséges újrakenni. Az XXL Shine Popping Pink-ben található meg a mindennapos neszeszeremben. A Lora szemhéjtusom egy egyszerű ultra tartós tus, ezért ha nem engedhetem meg magamnak, hogy kicsit is megkopjon a sminkem, mindig ezt használom, még a sminklemosó is nehezen távolítja el. Nem lehet vele az ecsete miatt túl szépen dolgozni, nagyon óvatosan használom, de a tartóssága miatt megéri. Az Astor Perfect Stay szájfény -003 Cheeky Pink árnyalatban a kedvencemmé nőtte ki magát, imádom a világos árnyalatát, és a csillogását is. A L'Oreal Paris Super Liner blackbuster szemhéjtusa a kedvencem, hihetetlenül könnyen lehet vele dolgozni. A Miss Sporty-Pump Up Booster szempillaspirált rengetegszer használtam, mesés szempillákat varázsol, ebből mindig szükséges az utánpótlás. A Rival de Loop szemhéjtusa a harmadik, amit nagyon megkedveltem az évek alatt, a vékony ecsetével hibátlan tusvonalat lehet húzni, kár, hogy nem tartósabb egy kicsit. A Miss Sporty szemceruzája sokszor újravevős nálam, nagyon meg vagyok elégedve vele, és elég nehezen veszem rá magam,hogy másikat is kipróbáljak. Az Astor 102, Sweet Camelia árnyalatú ajakrúzsa pedig elég rövid idő alatt került a kedvencek közé, de megérdemli, hogy itt lehet. Parfümös illatú, gyönyörú rózsaszín árnyalatú, elég tartós termék.
Nem volt egyszerű összefoglalni, és visszaemlékezni az évszak első napjaira, remélem semmi fontos nem maradt ki. Ha valamelyik termékkel kapcsolatban bővebb információt szeretnél, fordulj hozzám bizalommal. Ha valamelyik termékkel szemeztél már, ne kételkedj tovább :)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése